»  Főoldal
»  A csapatról
»  Eredményeink
»  Linktár
»  APEH
»  A strand felújítása
»  Szabályzat
»  Gyöngyös
»  Galéria
»  Csapattagok

Bejelentkezés
Név:
Jelszó:
 
 Támogatóink



A FINA Vízilabda Szabályzat

A FINA-t 1908. július 19-én alapították Manchester Hotelben, Londonban az 1908-as nyári Olimpia idején az belgiumi, brit, dán, finn, francia, német, magyar és svéd Úszó Szövetségek. A FINA jelenleg több eseményt is szervez a vízi sportágak közül mindegyikben, amit felügyelnek.

A 2008. március 27.-i Vízilabda Szabályzatot letöltheti innen:

fina_hun_2008_marc_27.pdf
591.5 KB


Ízelítőül:

WP 1 JÁTÉKTÉR ÉS SEGÉDESZKÖZÖK

WP 1.1 A rendező szerv felelős a játéktér pontos méreteiért és jelzéseiért, és biztosítania kell, valamennyi előirt eszközt és berendezést.
WP 1.2 A két játékvezető által vezetett mérkőzés játékterének alaprajzát és jelzéseit az alábbi ábra szerint kell kialakítani.
WP 1.3 Az egy játékvezető által vezetett mérkőzés esetén a játékvezető a versenybíróság asztalának oldalán vezeti a mérkőzést, a gólbírók a szemközti oldalon foglalnak helyet.
WP 1.4 A gólvonalak közötti távolság férfi mérkőzéseken nem lehet 20 méternél kisebb és 30 méternél nagyobb. A gólvonalak közötti távolság női mérkőzéseken nem lehet 20 méternél kisebb és 25 méternél nagyobb. A játéktér szélessége nem lehet 10 méternél kisebb és 20 méternél nagyobb. A játéktér határvonala a játéktér mindkét végén a gólvonal mögött 0,30 méter távolságban van.
WP 1.5 FINA események alkalmával a játéktér méretei, a víz mélysége és hőmérséklete és a megvilágítás erőssége meg kell egyezzen az FR 7.2, FR 7.3, FR 7.4 és FR 8.3-ban foglaltakkal.
WP 1.6 A játéktér mindkét oldalán megkülönböztető jelzéseket kell elhelyezni, a következők jelölésére:
(a) fehér jelek gólvonalakon és a felezővonalon;
(b) piros jelek 2 méterre a gólvonalaktól;
(c) sárga jelek 5 méterre a gólvonalaktól;
A játéktér oldalait a gólvonaltól a 2 méteres vonalig piros, 2 méteres vonaltól az 5 méteres vonalig sárga és az 5 méteres vonaltól a
felezővonalig zöld jelzéssel kell ellátni.
WP 1.7 A visszatérési terület jelzésére a versenybíróság asztalával szemközti oldalon a játéktér mindkét végén, a játéktér sarkától 2 méter távolságban egy piros jelet kell elhelyezni.
WP 1.8 A játéktér teljes hosszában, az egyik végétől a másik végéig, elegendő teret kell biztosítani a játékvezetők szabad mozgásához. A gólvonalak mentén a gólbírók számára ugyancsak elegendő teret kell biztosítani.
WP 1.9 A titkár részére külön piros, fehér , kék [MVLSZ: és sárga] zászlókat kell biztosítani, amelyek mérete 0,35 méter X 0,20 méter kell legyen.




Kisteleki és Drávucz továbbvitte a válogatottat
A magyar női vízilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén 10-10-es döntetlent játszott Németországgal, ezzel továbbjutott csoportjából a zágrábi Európa-bajnokságon. Miután a csoport másik mérkőzésén a hollandok legyőzték a spanyolokat (8-7), eldőlt, hogy előbbiek az első helyen végezve azonnal az elődöntőbe jutottak, míg a második spanyolokra még egy mérkőzés vár a négy közé jutásért. Csakúgy, mint a csoportban harmadik helyen záró magyarokra. A mieink az oroszokkal, a spanyolok az olaszokkal találkoznak majd a folytatásban, a tét a négy közé jutás.
A magyar pólósoknak nem okoztak gondot az oroszok
A Zágrábban zajló vízilabda Európa-bajnokság 4. fordulójában a magyar férfiválogatott Oroszország ellen megszerezte a harmadik győzelmét is, míg ellenfelünk továbbra is pont nélkül szerénykedik a B-csoport utolsó helyén.
Oroszország ellen javíthatnak férfipólósaink
Péntek kora délután, 13 órai kezdéssel Oroszország lesz a magyar férfi vízilabda-válogatott ellenfele a zágrábi Európa-bajnokságon. Csapatunk veretlenül, a csoport első helyén várja a mérkőzést, míg ellenfelünk pontot sem szerezve a hatodik, és így csak az utolsó helyen áll a B-csoportban. A mérkőzést a Nemzeti Sport Online folyamatosan frissülő cikkben és hagyományos online-tudósításban is közvetíti.
Sajnos sima volt: a spanyolok ellen elbuktak a magyar lányok
Az olimpiai bajnok Hollandia legyőzése után Spanyolország vár a magyar női vízilabda-válogatottra a zágrábi kontinensviadalon: kövesse figyelemmel az NSO-n második csoportmérkőzésünket! A csütörtöki játéknapon Hollandia 17-10-re megverte Németországot, Görögország és Oroszország 7-7-es döntetlent játszott. Horvátország-Olaszország 3-22.






 
GYÖNGYÖSI ALLIGÁTOROK VÍZILABDA CLUB KHE.
3200 Gyöngyös, Egri út 2.
ASZ.: 18586390-2-10
 
Powered by: